Erdély sajátos etnikai, vallási helyzete a XVI-XVIII. században

Az Erdélyi Fejedelemség egy új képződmény volt a 16. században. A Partiumból (vagyis Részekből) és Erdélyből (Transsylvanie, hét város) állt. Központja Gyulafehérvár. Mohács előtt a király által kinevezett vajda állt az élén, szerves része volt az országnak. De miután a magyar sereget megsemmisítette a török sereg 1526.-ban és Szapolyai Jánosnak nem sikerült legyőznie Ferdinándot, továbbá a török elfoglalta 1541.-ben Budát, már különálló egységgé vált. A háromrészre szakadt ország egyik része volt. Az ország felső része, a Magyar Királyság Habsburg kézen volt, a Török Hódoltság török fennhatóság alatt állt, Erdélyben pedig Fráter György, a magyar politikai élet irányítója rendezte be a székhelyet János Zsigmondnak. 1570.-ben a Speyeri birodalmi gyűlésen ismerik el nemzetközi szinten, mint Erdélyi Fejedelemséget, ezzel az is el lett ismerve, hogy az ország három részre szakadt, és egy része Habsburg uralom alatt van. A törökök vazallusként viszonyultak a fejedelemséghez, évi adót kellett fizetni. 1606.-ban Bocskai végrendeletében pedig sajátos szerepet szánt az Erdélyi Fejedelemségnek: amíg török és Habsburg fennhatóság alatt áll az ország, addig Erdélynek kell ápolnia a magyarsághoz tartozást, itt kell lennie magyar uralkodónak.

Az évszázadok során Erdély sok kedvezményt és külön jogot kapott, elkerülték a háborúk, és anyagilag is megerősödött. Így sajátos társadalmi és politikai rendszer alakult ki, melynek köszönhetően Erdély mind vallási mind etnikai tekintetben rendkívül heterogén.

Etnikumok

A magyarok: A magyarok földjén a megyék szervezete megegyezett a magyarországi megyék szervezetével. Élén az ispán állt, mint más vármegyékben, lakosai éppúgy kötelesek voltak katonáskodni és adót fizetni. Megvolt a főúri a polgári és a jobbágyi réteg. Ez a terület a Partium és székely-, szász székek között helyezkedik el. 7 megye tartozik ide. Legnagyobb részük a protestantizmus egy ágához csatlakozott.

Székelyek: Egyes legendák szerint már a honfoglalás előtt itt éltek, a hunok leszármazottjaiként, akiket Csaba királyfi vezetett ide. Ők is magyarok, külön nemzetként csak rendi jogállásuk miatt emlegetik. Székelyföld közigazgatási egységeit székeknek nevezzük. Ilyen Maros-szék, Udvarhely-szék, Csík-szék és Háromszék. Lakosainak autonómiája volt a határ védelméért cserébe. Kollektív nemességet élveztek. Adót nem fizettek, csak a király koronázásakor, lakodalma és első fia születésekor adtak egy-egy ökröt, melyet királyi biztosok értékesítettek. Három osztályra oszlottak, nem születés, hanem birtokok szerint, így változott időnként az, hogy ki melyik osztályba tartozik. A legvagyonosabbak alkották a legmagasabb osztályt (primores) majd a középvagyonúak következtek, a lófő (primipilus) székelyek. Ők lóháton voltak kötelesek harcolni. A székelység legszegényebb rétege gyalog volt köteles harcolni. A keleti határok védelme miatt folyton készen álltak a harcra. Minden széknek külön hadnagya és bírája volt, a székelység fölött pedig a székelyek grófja, a comes Siculorum állott. Különleges jogaik alkották a székely közszabadságot, melyet féltékenységgel őriztek, s több ízben is fegyvert ragadtak, ha egy-egy fejedelem meg próbálta megnyirbálni jogaikat. Katolikus, Csíksomlyó fontos Mária-kegyhely.

Szászok: A szászok olyan németek voltak, akik egyes magyar királyok hívására vándoroltak be az országba a 12. századtól, II. Géza uralkodása alatt. A bevándorolt hospesek Felső-Magyarországon és Erdélyben kaptak területeket, ahol hamarosan virágzó városokat építettek, meghonosították az ipart és a kereskedelmet. Ilyen volt pl.: Brassó, Szeben. Zárt, összefüggő etnikai tömböt alkottak.A magyar királyoktól széleskörű privilégiumokat kaptak a szászok. Autonómiájuk értelmében saját magukat kormányozták. A közigazgatási egységet szintén székeknek nevezték (Szászváros-szék, Szászsebes-szék, Szerdahelyszék, Szebenszék, Újegyházszék, Medgyesszék, Segesvárszék, Nagysinkszék, Kőhalomszék, Barcagság és Brassó vidéke), ezek együtt képezték a szász egyetemességet. Élén a szebeni királybíró majd a szászok ispánja, grófja a comes Saxonum állt. A királynak magas adót fizettek, de kevés katonát kellett cserébe kiállítaniuk. Polgárok voltak, a lutheri tanokhoz csatlakoztak.

Ezen három nemzeten kívül jelentős számú román élt Erdélyben, jobbágyi sorban. Ezért csonka társadalmuk volt. Ez annak köszönhető, hogy kis csoportokba vándoroltak az országba, nem alkottak külön közösségeket, hanem egyes földesurak szolgálatába álltak, valamint pásztorkodtak. A 16. századra tömegesen érkeztek románok Erdélybe balkáni török hódítások miatt. A „dákoromán kontinuitás” elmélet szerint viszont a románok a dákok és a rómaiak keveredéséből alakultak ki, és már 2000 éve megszakítatlanul élnek Erdélyben. Az idő múlásával egyes románok nemesi rangra is emelkedtek, ők a kenézek. Ortodox hitvallásúak.

Nem csak románok voltak jobbágyok, hanem magyarok is osztoztak ebben a sorsban. 1437-es jobbágyfelkelés miatt kötötték, a Kápolnai uniót, a jobbágyokkal szemben. Az 1437.-es kápolnai unió három nemzetre és területre osztotta Erdélyt. Magyarokra, székelyekre, és szászokra. A jelentős számú románt fejletlenségük miatt nem vették be. 1459-ben megerősítették az uniót és a három „testvér” nemzet valóságos politikai nemzetté alakult, tovább segítve Erdély külön fejedelemséggé alakulását 1542.-ben János Zsigmond uralkodása alatt, a tordai országgyűlésen törvénybe iktatták a három nemzet fölbonthatatlan unióját. A törvény alapján a három nemzet védő- és dacszövetséget kötött az ellenségeik ellen, valamint megegyeztek, hogy egyformán vesznek részt a kormányzásban.(mindhárom nemzet 7-7 tagot küld a fejedelmi tanácsba)

A népesség etnikai megoszlása a 15-16. században

A 16-17. századtól megkezdődik Erdély romlása. A Báthori Zsigmond politikája következtében ország lakosságát előbb Mihály vajda, majd Basta csapatai, román, rác, vallon, hajdú csapatok, éveken át irtották. A földek műveletlenül maradtak, úgyhogy az életben maradottakat az éhínség, majd a pestis tizedelte meg.

Bethlen Gábor és I. Rákóczi György fejedelemsége idején Erdély újra megerősödött, mind gazdaságilag mind kulturálisan. A béke időszaka volt. Azonban II. Rákóczi György 1657. évi szerencsétlen kimenetelű lengyelországi hadjárata véget vet a békének. Török és tatár csapatok törtek be tizedelték meg a lakosságot. Főleg a magyarok estek áldozatul, mivel a hét vármegye nyílt területén nehéz volt a védekezés, a többi nemzet viszont megtudta védeni magát, el tudott bújni a hegyekben, erdőkben. Erdély népességének jelentős csökkenése következett volna be, ha a pusztulást nem kompenzálná a beáradó románság. Egyes feltételezések szerint a románság számaránya a 17. századra mintegy 7-8%-kal növekedett.

A 18. századtól kezdve a románság már politikai tényezőként is jelentkezik az erdélyi közéletben.

A 18. században válik jelentékennyé a cigányság száma, azonban általában a románokkal együtt vették őket számba, mivel a legtöbb román és cigány, valamint a görögök az ortodox egyház hívei, népességi adatokra pedig csak a felekezeti összeírásokból lehet következtetni. Az 1700-as évek elején körülbelül 200 cigány család élhetett Erdélyben, ez a szám a század végére jelentősen emelkedett. Pontos számot mondani azonban igen nehéz, mivel a cigányság fele vándorló életmódot folytatott A 18. században és csaknem a 19. század derekáig a cigányok nemcsak vallásilag, de nyelvileg is a románsághoz csatlakoztak. Ez következménye annak, hogy Havasalföldről vándoroltak be, ahol évszázadokig együtt éltek a románokkal, s ott vették fel a görögkeleti vallást is. A cigányok azonban, szoros vallási és nyelvi kapcsolataik ellenére, etnikailag nem számíthatók a románokhoz.

A népesség etnikai megoszlása 1786-ban
(Leonhard és Benigni szerint)

A 18. századi összeírások szerint körülbelül 3000 zsidó is élt Erdélyben, 6000 örmény, 600 görög és szerb. Az érdekesség azonban az, hogy rendkívül magas lett a románság száma Erdélyben. Ez a magas szaporulattal és a bevándorlással hozható összefüggésbe. Erdély 18. századi történetének jellemző vonása az a nagyarányú vándormozgalom, amelynek következményeként nemcsak etnikai összetétele, hanem társadalmi-gazdasági szerkezete is alapvetően megváltozott. Ez a folyamat nem csupán Erdély és a két román vajdaság között zajlott szinte megszakítatlanul, nem is korlátozódott csak a románságra. A vajdaságokba jelentős számú székely is vándorolt. Ám legtöbben a töröktől felszabadult Magyarországra mentek.

A 206 ezernyi bevándorlási többlet csak a románság (emellett talán a cigányság) számát gyarapíthatta, hiszen ebben a korszakban az erdélyi magyarság külső vándormozgalma Magyarország és a román fejedelemségek irányában egyaránt csak veszteséges lehetett, a német betelepülők száma pedig jelentéktelen volt.

Vallások

Erdély népessége heterogén, ez magával hozza azt is, hogy vallásilag sem lesz egységes. Nem csak katolikusok és ortodoxok élnek egymás mellett, hanem megjelennek a reformáció különböző irányzatai is. Ezért 1557-ben a tordai országgyűlésen kimondják a vallásszabadságot. Ezt megerősítik 1564-ben és 1568-ban. Ekkor kimondják, hogy négy bevett vallás van: a katolikus, a helvét, a lutheri és az unitárius. Az ortodox vallás, amit nagyrészt románok gyakorolnak, kimaradt a bevett vallások közül. Mivel a felemelkedett románok beolvadtak a magyar nemességbe, a románság egésze pedig ekkor még nem törekedet vallásának elismerésére és nemzeti mozgalmak indítására.

A reformáció a királyi udvarban terjedt el először. János és Ferdinánd saját hatalmi és politikai céljaik elérése érdekében manipulálták a vallási életet. Az ország főurai, nemesei és polgársága minél jelentősebb részét kívánták maguk mellé állítani. Szapolyai halála után az Erdélyt kormányzó főurak (pl.: Petrovics) úgy gondolták, hogy a fiatal erdélyi fejedelem, János Zsigmond széke csak úgy biztosítható, ha Erdélyben a refomációt részesítik előnyben, így a volt katolikus papi vagyon egy részével az ország kincstárát is gazdagíthatják. A reformáció volt az egyetlen járható út, mivel ez jelentett tiltakozást mind a katolikus Habsburgok ellen, mind a pogány törökök ellen.

Erdély vallási megoszlása 1766-ban

A szászok között is megjelent a lutheránus vallás az 1530-as évek elején A főnemesség is pártfogásába vette az új tanokat. Nagyszeben városában nyomdát is alapítottak

A helvét vallás az 1550-es években terjedt el Erély magyar lakói között. A szászok megmaradtak evangélistáknak, azonban a magyarság jelentős része csatlakozott a kálvini tanokhoz. A reformáció terjesztése főként Gyulai István, Vizaknai, Omláczi, valamint Heltai Gáspár Kolozsvár lelkészéhez köthető. Heltai lefordította a Bibliát, azonban a kiadásból kihagyott néhány ószövetségi könyvet.

Az unitárius vallást Dávid Ferenc alapította, Isten egységét hirdeti, elutasítja a szentháromságot. Az unitarizmus központi gondolata a minden egyén számára való vallásos szabadság biztosítása. Erdélyben jelentős vallás, főként a középréteg gyakorolja.

A két görög rítusú egyház híveinek táborában, a románok alkották a többséget, voltak azonban görögök, szerbek, cigányok stb.