Radnóti Miklós - Eclógái

1. Eclogák

Utolsó éveiben Radnóti lírájának tartalma és lényege: küzdelem a költészet eszközeivel a megtébolyult embertelenség ellen. Egy sajátos antik műfajt újít fel és honosít meg a háborús esztendőkben: az eklogát.

Általános jellemzés: Az ecloga szó latinul válogatást jelent. Theokritoszra (görög költő) vezethető vissza, aki eclogáiban szembeállította a pásztorénekek idilljét (eidüllion - képecske) a városi élettel. Theokritosz költeményeinek legelterjedtebb darabjai a bukolikák, párbeszédes pásztori költemények, melyet Vergilius honosított meg a római költészetben. A motívumkincs megmarad, de ezek a pásztorok már művelt, világot látott emberek és itt már két értékrend áll egymással szemben: civilizálatlan, barbár világ és a kultúrált világ, ahol a művészet, ez az embert segítő mentalitás is jelen van.

Radnóti 1937-ben Vergilius emlékére lefordítja a IX. eclogát, melynek hatására megváltozik a művészete. Az ő eklogái „háborús idillek”, a háború borzalmai között őrzik a békés élet szépségét. Az emberi méltóságot megsemmisíteni akaró barbársággal szegül szembe bennük a művészet és a szellem ereje.

Nyolc eclogát írt, ezek közül az I., II., IV., VIII., őzri a párbeszédes formát, de csupán az elsőben szerepel pásztor a költő beszélőtársaként. A másodikban a költő a repülővel, a negyedikben A Hanggal, a nyolcadikban Náhum prófétával folytat dialógust. Máshol a forma monologikus, vagy képzelt dialógus, mint pl. a VII. eclogában. Ugyanilyen szabadon bánik az eredetileg kötelező hexameteres formával.

a) Első ecloga

Az Első ecloga (1938) hasonlít a legjobban Vergilius költeményeire, ez párbeszédes hexameteres költemény. Latin idézet található az elején, ez a mottó Vergiliustól származik, ezzel a két kor közötti hasonlóságra utal („Mihelyt a jog és a jogtalanság összekeveredik, háborúk lepik el a földet és a bűnök sokasága”).

A mű egy pásztor és a költő dialógusából áll, de lehet, hogy ez csak egy belső vita, egy önmagával folytatott dialógus kivetítése. Az egyforma sorok és a hexameterek adják a ritmust. Bukolikus idillként indul, a kezdés tele van a természet képeivel.

A pásztor kérdése viszonylag jelentéktelen dologra kérdez rá. A pásztor 2. szövegében már meg-megbontja ezt az idillt, a tócsa képe, április bolondja. Elfagynak a szép tulipánok - megsemmisül a szépség, felzendül a kiábrándultság hangja. A költő válasza már teljesen elszakad az idilltől - "undorodom csak". Ezekben a képekben ott remeg az embertelenség, a kegyetlenség megsejtése, a rettenet az eljövendő szörnyűségektől. A pásztor kíváncsi ennek az okára.

Spanyolországból indul, de kitágítja egyetemessé. Ember, állat együtt menekül, felsorolás - felnagyított kép. Mintha egy film képkockái jönnének: "annyi halott... ,hogy nincs aki eltakarítsa". Ekkor kitér az egyén sorsára, Garcia Lorca személyes tragédiájára. A legnagyobb fájdalom, hogy nyom nélkül tűnt el, s nemcsak fizikai léte, hanem a művei is elpusztultak.

Amikor a pásztor ismétel: "nem menekült. Meghalt", már József Attilára utal, így már személyes közelségbe hozza a költőhöz a halált, aki a figyelem középpontjába kerül, s a jövőjére terelődik a figyelem. Végül a költő saját magáról beszél, hogy a költő hogyan élhet ebben a világban - olyan, mint egy megjelölt tölgyfa.

Az elődök példájának követése s az Arany János-i „mindvégig” erkölcsi parancsa szabja meg a Költő magatartását. A vers legvégén lenyugszanak a kedélyek, a lélek megnyugszik, melyet az alliterációk és a mély ill. magas magánhangzók szabályos váltakozása tesz érzékletessé.

b) Negyedik ecloga

A Negyedik ecloga (1943) a költő és hang párbeszéde, s itt már egyértelműbb, hogy egy személy van. A hang megfoghatatlan, az ekloga kellékeiből csak a párbeszédes forma maradt meg. A születés, az élet és a halál képeit eleveníti fel, s szerinte a jövő, a feloldozó halált jelenti. A szabadság jelenti a vers magját.

Az 1. vsz. a születés, biológiai kép: de már ez is a világ ellenére történt. A hang szerint talán nem véletlen, hogy a betegségek ellenére megmaradt, a sors célt adott neki. Szentenciaszerű súlyos megállapítás: "Őrök kísértek végig". A hang szép dolgokat említ az életből, de a költő szerint "rabságból ezt se látni".

A létében szerette volna átélni a természet szabadságát. Az érett gyümölcs, a vihar képe, hogy a költői én is halálra érik. De a gyümölcs halála természetes. Egy dolog van, amit tehet: cselekedni - a költő írjon, ha máshova már nem, akkor az égre. A költemény az élet szörnyűségeit helyezi előtérbe.

d) Töredék (Hatodik ecloga)

A Töredék (1944) c. vers egyesek szerint a VI. eclogát jelenthetné. (Meredek út c. kötetben), ám a hexameterek és ecloga-elemek elmaradtak belőle, s hiányzik továbbá belőle az ellenpont, a békés élet bukolikus idillje, ami a szörnyűségekkel áll szembe. 1944. május 19. egy nappal az utolsó behívóparancs előtt. A 3 a mesében szerencsés, de Radnóti életében meredek út. Utolsó lehetőség, hogy kéziratait átadja feleségének.

A vers, címe ellenére nem hat töredékesnek, sőt a lezárás is példátlanul tökéletes és csattanószerű, melyben kifejezi, hogy a költői eszközökkel nem lehet leírni a borzalmakat, s hogy erre csak Ésaiás próféta mondhatna méltó átkot. Az anaforás strófaszerkezet azt a képzetet kelt, hogy a költő többször is nekigyürkőzik ennek a feladatnak.

Végig múlt időben szól a vers, s így a bevégzettség tudat önmagára és a korra is utal. Precíz, hiteles leírást kíván készíteni arról a világról, ahol minden érték a visszájára fordult. A költői eszközöket többnyire mellőzve csak tényeket közöl, az elaljasodást, az iszonyatokat mutatja be.