Érettségi
- Általános tudnivalók
- A közép- és emeltszintű érettségi vizsga
- Az érettségi vizsgák értékelése, érdemjegyek és bizonyítvány
- Az érettségi vizsga fajtái
- A vizsgaidőszakok
- Az érettségi vizsga díjai
- A 2009/2010. tanév október-novemberi érettségi vizsgák időpontjai
- Érettségi feladatsorok
Általános tudnivalók
Mivel alapképzésre való jelentkezés esetén a felvételi eredményt (művészet és művészetközvetítés szakjai valamint a testnevelő-edző és a rekreáció szervezés és egészségfejlesztés alapszakok kivételével) az érettségi eredményekből számolják, így alább röviden összefoglaljuk az érettségi vizsgára vonatkozó tudnivalókat:
A 2008. május-júniusban érettségiző diákok már mindannyian az új követelmények szerint vizsgáznak a 4 kötelező (magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv vagy nemzetiségi nyelv) és egy választható (összesen tehát legalább 5) vizsgatárgyból közép- vagy emelt szinten.
Az érettségire jelentkező tanuló maga dönti el, hogy mely tantárgyakból kíván középszinten és melyekből emelt szinten vizsgázni. Ez annyit jelent, hogy akkor is jelentkezhet emelt szintű vizsgára, ha középszintű vizsgára készítette fel az iskola, illetve emelt szintű felkészítés után is jelentkezhet középszintre az adott vizsgatárgyból. A tanulónak joga van minden vizsgatárgyból középszintű vizsgát tenni, illetve akár az összes vizsgatárgyból az emelt szintű vizsgára jelentkezni.
A közép- és emeltszintű érettségi vizsga
A középszintű érettségi vizsga
A középszintű érettségi a középfokú tanulmányokat lezáró, központi követelményekre épülő, de belső lebonyolítású és részben belső értékelésű vizsga. A középszintű érettségi vizsga az adott tantárgy általános érettségi követelményei alapján állhat írásbeli, gyakorlati és szóbeli vizsgarészből, csak írásbeli vagy csak szóbeli vizsgarészből. Szinte minden tantárgyból van írásbeli és szóbeli vizsga is.
Az írásbeli feladatlap és a javítási útmutató valamennyi tárgyból központilag készül, a javítás és az értékelés az ugyancsak központilag kiadott, részletes értékelési útmutatók alapján az iskola feladata. Általában a tanuló saját tanára javít és értékel. A szóbeli feladatok összeállításának tartalmi és formai szabályait az érettségi vizsgatárgy részletes követelményei rögzítik, a konkrét tételeket azonban az iskola tanárai helyben állítják össze, értékelésüket, pontozásukat a részletes követelményekben megadott szempontok alapján maguk végzik.
A emelt szintű érettségi vizsga
Az emelt szintű vizsga külső vizsga, azaz a vizsgáztatás elszakad a felkészítő iskola tanáraitól. Az írásbeli vizsgadolgozatokat nem a tanuló iskolájában javítják és értékelik, hanem ezt független értékelők végzik, akik a tanulót nem ismerik. Az emelt szintű szóbeli vizsga az egyes vizsgatárgyakból tantárgyi bizottság előtt zajlik.
A tantárgyi bizottságok központi vizsgahelyszíneken (általában iskolákban), működnek. A vizsgahelyszíneket az OKÉV úgy határozza meg, hogy a vizsgázók számára megfelelően megközelíthetőek legyenek. Az emelt szintű szóbeli érettségi vizsgákat a középszintű szóbeli vizsgák előtt bonyolítják le. Az érettségi vizsgák megszervezésének időrendjét a tanév rendjéről szóló rendelet tartalmazza (lásd a www.gov.okm.hu honlapon).
Az érettségi vizsgák értékelése, érdemjegyek és bizonyítvány
Az elégséges alsó határa mind közép-, mind emelt szinten az összpontszám 20%-a, azzal a megszorítással, hogy a tanulónak a vizsga sikeres teljesítéséhez minden egyes vizsgarészen (például írásbelin és szóbelin egyaránt) külön-külön is el kell érnie legalább a 10%-os teljesítményt. A vizsga összpontszámát százalékban is kifejezik és a vizsga érdemjegyét ezen százalékértékek alapján állapítják meg. A százalékérték mindig egész szám, melynek kiszámításakor csak az egész értékekig számolnak, a tizedes jegyeket nem határozzák meg (így kerekítés nem lehetséges). A százalékok és az osztályzatok megfeleltetése nem azonos a két szinten. Ugyanaz a százalék emelt szinten általában jobb osztályzatnak felelhet meg, mint középszinten. A jeles alsó határa középszinten 80%, emelt szinten 60%.
A vizsgateljesítmény az érettségi bizonyítványban %-os eredményként is megjelenik. A kétszintű érettségi vizsga bevezetése előtt a korábbi vizsgarendszerben tett tantárgyi érettségi vizsga automatikusan középszintű vizsgának minősül, és az érdemjegyek az alábbi százalékos teljesítésnek felelnek meg (ezeket a százalékokat számítják majd át felvételi pontokká):
a) jeles (5) 100%,
b) jó (4) 79%,
c) közepes (3) 59%,
d) elégséges (2) 39%.
Az érettségi vizsga fajtái
Az érettségi vizsgarendszer nyitottá vált, tehát a rendes érettségi vizsga teljesítése után is lehetőség van új vizsgatárgyakból vizsgát tenni, vagy a már teljesített vizsgák eredményén javítani. Ezek lehetőségét a rendszer a megszokott vizsgafajták melletti vizsgafajtákkal biztosítja.
A rendes érettségi vizsga a középiskolai tanulmányok követelményeinek teljesítése után, a tanulói jogviszony fennállása alatt vagy megszűnését követően első alkalommal tett érettségi vizsga.
Az előrehozott érettségi vizsga az egyes tantárgyra előírt iskolai tanulmányi követelmények teljesítése után, a tanulói jogviszony fennállása alatt, a középiskolai tanulmányok teljes befejezése előtt, egyes vizsgatárgyból, első alkalommal tett érettségi vizsga.
A kiegészítő érettségi vizsga a sikeresen befejezett érettségi vizsga után az érettségi bizonyítványban nem szereplő vizsgatárgyból tett vizsga.
A szintemelő érettségi vizsga a középszinten sikeresen befejezett érettségi vizsgának az emelt szintű érettségi vizsgán első alkalommal történő megismétlése. Az érettségi bizonyítvány átadásáig ugyanabból a vizsgatárgyból a pótló- és a javítóvizsga kivételével szintemelő érettségi vizsga egy alkalommal tehető.
A pótló érettségi vizsga a vizsgázónak fel nem róható okból meg sem kezdett, vagy megkezdett, de be nem fejezett rendes, előrehozott, kiegészítő, szintemelő, ismétlő érettségi vizsga folytatása.
A javító érettségi vizsga a vizsgázónak felróható okból meg sem kezdett, vagy megkezdett, de be nem fejezett, illetve a megkezdett, de tanulmányi követelmények nem teljesítése miatt sikertelen rendes, előrehozott, pótló érettségi vizsga megismétlése.
Az ismétlő érettségi vizsga az érettségi bizonyítvány kiadása után iskolai felvételi kérelem elbíráláshoz vagy más okból egyes vizsgatárgyból a korábban sikeresen letett vizsga azonos szinten, illetve az emelt szintű vizsga középszinten történő megismétlése.
A vizsgaidőszakok
A 2008. évben 2 vizsgaidőszakot határoz meg a vizsgaszabályzat. Ezek a vizsga szintjétől függetlenül az alábbiak:
1. Május-június hónapban valamennyi középiskola rendes, előrehozott, kiegészítő, szintemelő, ismétlő, pótló és javító érettségi vizsgát szervez.
2. Október-november folyamán az erre kijelölt középiskolák szerveznek rendes, előrehozott, kiegészítő, szintemelő, ismétlő, pótló és javító érettségi vizsgát.
Az érettségi vizsga díjai
A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 115-116. §-ában foglaltak szerint a tanulói jogviszonymegszűnése után megkezdett érettségi vizsga nem ingyenes. Az OKÉV szervezésében 2007-ben sorra kerülő érettségi vizsgák díjait az OKÉV határozza meg, és hozza nyilvánosságra honlapján (www.okev.hu).
Díjmentes az érettségi vizsga abban az esetben, ha a vizsgázó a vizsgára jelentkezéskor a vizsgakövetelmények teljesítéséről, illetve a vizsgaeredményről a jogszabály szerinti dokumentumokat (tanulmányi verseny eredmény) bemutatja, így a vizsgát számára nem kell ténylegesen megszervezni.
A 2009/2010. tanév október-novemberi érettségi vizsgák időpontjai
A 17/2008. (V. 9.) OKM rendelet 1. számú melléklete szerint.
| Emelt szintű érettségi vizsga | Középszintű érettségi vizsga | Időpont |
| magyar nyelv és irodalom, magyar mint idegen nyelv | magyar nyelv és irodalom, magyar mint idegen nyelv | május 3., 8.00 |
| matematika | matematika | május 4., 8.00 |
| történelem | történelem | május 5., 8.00 |
| angol nyelv | angol nyelv | május 6., 8.00 |
| német nyelv | német nyelv | május 7., 8.00 |
| nemzetiségi nyelv és irodalom, nemzetiségi nyelv | nemzetiségi nyelv és irodalom, nemzetiségi nyelv | május 10., 8.00 |
| informatika | - | május 11., 8.00 |
| latin nyelv, héber nyelv |
latin nyelv, héber nyelv | május 11., 14.00 |
| biológia | biológia | május 12., 8.00 |
| emberismeret és etika; ember- és társadalomismeret, etika; társadalomismeret |
- | május 12., 14.00 |
| kémia | kémia | május 13., 8.00 |
| földrajz | földrajz | május 13., 14.00 |
| szakmai előkészítő tárgyak |
szakmai előkészítő tárgyak | május 14., 8.00 |
| - | informatika | május 17., 8.00 |
| művészeti tárgyak, ének-zene |
művészeti tárgyak, ének-zene | május 17., 14.00 |
| fizika | fizika | május 18., 8.00 |
| rajz és vizuális kultúra |
rajz és vizuális kultúra | május 18., 14.00 |
| francia nyelv |
francia nyelv | május 19., 8.00 |
| filozófia, nemzetiségi népismeret, célnyelvi civilizáció |
filozófia | május 19., 14.00 |
| olasz nyelv |
olasz nyelv | május 20., 8.00 |
| mozgóképkultúra és médiaismeret, dráma |
mozgóképkultúra és médiaismeret, dráma | május 20., 14.00 |
| spanyol nyelv |
spanyol nyelv |
május 21., 8.00 |
| hittan, bibliaismeret - Hit Gyülekezete |
- | május 21., 14.00 |
| orosz nyelv, egyéb nyelvek | orosz nyelv, egyéb nyelvek | május 25., 8.00 |
| egyéb központi követelményekre épülő vizsgatárgyak |
egyéb központi követelményekre épülővagy eredetileg akkreditált vizsgatárgyak | május 25., 14.00 |
| szóbeli vizsgák | június 3-10. | |
| szóbeli vizsgák | június 14-25. |
Érettségi feladatsorok
2003 Kétszintű próbaérettségi feladatlapok és megoldások
- Közép szintű feladatlap és megoldókulcs
- Emelt szintű egyszerű, rövid választ igénylő feladatlap és megoldókulcs
- Emelt szintű szöveges, kifejtendő feladatlap és megoldókulcs
2004 Kétszintű próbaérettségi feladatlapok és megoldások
- Közép szintű feladatlap és útmutató
- Emelt szintű feladatlap I - II. és útmutató
Közép szintű írásbeli érettségi feladatlapok és javítási-értékelési útmutatók
- 2005. május 11. feladatlap és útmutató
- 2005. október 26. feladatlap és útmutató
- 2006. február 22. feladatlap és útmutató
- 2006. október 26. feladatlap és útmutató
Emelt szintű írásbeli érettségi feladatlapok és javítási-értékelési útmutatók
- 2005. május 11. feladatlap és útmutató
- 2005. október 26. feladatlap és útmutató
- 2006. február 22. feladatlap és útmutató
- 2006. október 26. feladatlap és útmutató
Mintafeladatsorok (OM)
- Közép szintű írásbeli feladatsor I. és értékelés I.
- Közép szintű írásbeli feladatsor II. és értékelés II.
- Közép szintű szóbeli feladatsor és értékelés
- Emelt szintű írásbeli feladatsor I. és értékelés I.
- Emelt szintű írásbeli feladatsor II. és értékelés II.
- Emelt szintű szóbeli feladatsor és értékelés
Emelt szintű feladatsor az Érettségi és felvételi vizsgakövetelmények 2006 című kiadványból
Friss hozzászólások
4 hét 3 nap
5 hét 1 nap
5 hét 5 nap
11 hét 6 nap
13 hét 2 nap
15 hét 1 nap
20 hét 3 nap
21 hét 3 nap
35 hét 1 nap
35 hét 2 nap